A rendezvény egy rövid megnyitó után az iskola ebédlőjében vette kezdetét. A technikából induló diákok kezei között számos érdekes tárgy született. Így például mikrohullámú sütő, varrott díszpárna, bagolyetető, pókhálókép, babaház, függönycsipesz, gyógyszeradagoló, fali díszek. A rajzlapokon pedig sorra színesedtek a szebbnél szebb otthonok, szobák, udvarok.
A fárasztó megmérettetés után egy kis uzsonnával kedveskedtek a szervezők, amit a szívesen fogyasztott mindenki az izgalmas munka után. Ezt követően került sor az eredményhirdetésre, melyen kiderült, hogy a sokszor verejtékes gyakorlás és a kitartó munka meghozza gyümölcsét, hiszen a 11 diákunk közül szinte mindenki helyezést ért el.
Köszönhető ez a felkészítő pedagógusok és szülők tanácsainak egyaránt.
A mezőnyárádi iskola résztvevői:
1. osztály: Elért helyezés Munkájának címe
Tarr Réka I. helyezett (rajz) Az én szobám
Varga Petra II. helyezett (rajz) Amit az ablakból látok
2. osztály:
Orosz Janka Falikép, őszi termésekből
Magos Letícia I. helyezett (technika) Szövött illatosító
Molnár Dóra III. helyezett (rajz) Az udvarunk
Sümegi Sára I. helyezett (rajz) Az otthon melege
Szabados Kitti Ajtódísz, őszi falevelekből
3. osztály:
Ropoli Eszter III. helyezett (rajz) Szép otthonról álmodom
4. Osztály
Fazekas Adrienn Raklapbútor
Stefán Zsófia I. helyezett (technika) Falikép
Sümegi Soma Az otthon melege
Az első és második osztályt Piszkor Rita, a harmadik osztályt Zsipi Ivett, a negyedik osztályt Farkas Jánosné szaktanárok készítették fel.
Köszönjük a segítséget Magosné Juhász Beatrix, Orosz Viktor és Stefán Zoltán szülőknek, akik az utazát oldották meg versenyzőink számára! |