Szeptember 17-én kis csapatunk lelkesen indult Nyíregyházára. Előzetes feladatokkal, megfigyelési szempontokkal felvértezve kezdetét is vette a buszos kirándulás.
Először a Múzeumfaluban jártunk, ahol 18-19. századi lakóházakat, épületeket tekintettünk meg. Többek között megcsodálhattuk az iskolát, régi református templomot, paplakot, pálinkafőzdét, de a vegyesbolt sem maradhatott ki a kocsma szomszédságában. Láttunk kisebb és nagyobb magtárat, kocsiszínt, különböző használati eszközöket. Kékfestő, kerékgyártó, mézeskalácsos, kalapos műhelyeibe is bepillantást nyertünk.
Ezek után a szomszédos Állatpark következett, aminek bejáratánál készítettünk egy vidám osztályfényképet. A fókák káprázatos műsoráról sem maradtunk le, majd felnőttek kíséretével csapatokra bontva bejártuk az egész állatkertet. A ránk osztott feladatokat jó kedvvel oldottuk meg, ugyanis minden csapat az előre megkapott kérdéseire kereste a választ a séta közben. Megismerkedtünk az állatokkal, majmokkal, madarakkal, kedvencünk a fókák és a pingvinek voltak, de a fehér tigris is ámulatba ejtett, ahogy a nemrég született elefánt is. Az Ócenárium és a Zöld Piramis látnivalója hatalmas élmény nyújtott. Még cápákat, ráját, ezernyi halat láttunk, s ezt mind mellettünk, előttünk, felettünk. Szavakba sem lehet foglalni ezt a tapasztalást, érzést. Sétáltunk mozgó kötélhídon, éreztük a forró, párás trópusi klímát, rikácsoltak a madarak, dörgött az ég.
Nem csoda, hogy haza senki se akart menni. Köszönjük ezt a kirándulást mindenkinek, aki segített megvalósítani: osztályfőnökünknek, kísérőinknek, szüleinknek, s nem utolsó sorban Zoli bácsinak, aki a busszal elvitt bennünket. |