Kedves Szülők és Kedves Gyerekek!
A Magyar Kézilabda Szövetség jóvoltából kedvezményesen juthatunk el a Női Kézilabda Európa Bajnokságra. Az egyeztetések után, lehetőség nyílik arra hogy a programban résztvevő iskolák tanulói és edzői a helyszínen nézzék meg a kontinens viadal területileg hozzájuk közel eső mérkőzéseit. A szervezőkkel történt megállapodásunk értelmében max. 31 főre kedvezményes jegyeket biztosítanak 1.000 Ft/fő/nap értékben. A játéknapok Debrecenben a Főnix csarnokban decemberben lesznek, Norvég, Dán, Román,Ukrán válogatott csoportmérkőzéseivel kezdődnek, 18.15 és 20.30-as kezdéssel. A középdöntő mérkőzései 13-15-17-én lesznek,minden bizonnyal a magyar válogatott részvételével,aminek a kezdési időpontjai később lesznek kijelölve.
Iskolánkból 31 főt tudunk elvinni és a december 13-ai mérkőzéseket fogjuk megtekinteni, szám szerint három középdöntős küzdelmet. Ez egy szombati napra esik, mely akkor munkanap és kis mértékben fogja érinteni a tanítási órákat, mivel 12 óra körül tervezem az indulást. Várható hazaérkezés éjfél körül.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdődik az első mérkőzés, mivel a Televízióval és egyéb médiákkal folynak még a tárgyalások, hogy mely műsorsávban fogják adni, de legkorábban 15 vagy 16 órakor kezdődhet, ezért változhat az indulási időnk is.
A kedvezményes jegy ára 1000 Ft/fő, az utazási költség (különbusz) 2000 Ft, vagyis 3000 Ft/fő összesen.
Elsősorban diákok jelentkezését várom természetesen, de feljegyzem az érdeklődő szülőket is, ha esetlegesen a létszám nem jönne össze.
Mivel a határidő részemre szoros, ezért kérem, hogy a jelentkezők, legkésőbb november 7-ig jelentkezzenek és legkésőbb november 10-ig a költségrészt, 3000 Ft-ot hozzák be!
Jelentkezés Tóth Ivett 7. osztályos tanulónál (feliratkozni), 3000 forintot pedig nekem adják be.
Gallik Gábor |